Onyxia, a Feketes sárkány nemzetség urának, Neltharionnak (ma inkább Deathwingnek ismerjük) a lánya. Testvérével, Nefarionnal, a bujdokló és a Sundering utáni sebeit nyalogató apjuk helytartói Azerothon. Onyxia, mint történelmi személy jelentős politikai szereplő az emberek királyságának életében, mint játékbeli ellenfél szintén bonyolult a történe.
Onyxia a World of Warcraft megjelenésekor már a játék része volt, Molten Core mellett az első raid insták egyike. Ez így maradt 5 éven át, amikor a játék születésnapjára a Blizzard felújította a sárkány lady barlangját, és újra helyzetbe hozta az Öreglányt.
Onyxia a játék egyik legkedveltebb ellenfele, minden idők egyik legjobban kitalált, és mára már legendássá vált harca.
01. Leírás
Onyxia Deathwing – a Fekete Sárkányok vezetőjének – lánya. A múlt homályába vész, hogy Onyxia mikor költözött Dragonmurk barlangjába. Itt keltek ki a tojásaikból a követői (gyermekei?), akik elárasztották a barlang környékét, létrehozva Wyrmborgot a Theramore melletti mocsárvilágban.
Deathwing menekülése után gyermekei igyekeztek a megfogyatkozott fekete sárkányokat újra összeszervezni. Idősebb gyermeke, Nefarian, a Blackrock hegybe ütötte fel a tanyáját, itt leigázva a Rend Blackhand által vezetett eredeti horda maradékát (Blackrock Klán).
Nefarian leglojálisabb segítője, a húga maradt, Onyxia. A Sárkányhölgy, hasonlóan apjához mestere volt az ármányos politikának. Ember formában tevékenykedett szerte a világban, mint Lady Katrana Prestor. Már Deathwing is a Prestor nevet használta, ha ember formában járta Azerothot. (Bővebb történet, leírás Onyxiáról a Lore szekcióban.)
02. Képességek
Alapvetően nem változtak a képességei az eredeti Onyxia óta, az az apró különbség adódik, hogy a boss tauntolható és fire varázslatokkal is sebezhető. A második fázisban Onyxian Lair Guardok jönnek, illetve ugyanitt a melee dps nem éri el Onyxiát.
02.01 Képességek az első fázisban:
Flame Breath: Két másodperces castolás után, 45 yardon belül, kúp alakban a boss előtt fire alapú sebzés.
10 fős: 20000 fire sebzés (ha nincs resist)
25 fős:
Cleave: Elég sűrűn használt képesség, 100%-os fizikai sebzés a boss előtt
10 fős: 12-15000 fizikai sebzés
25 fős:
Wing Buffet: Megüti a karaktert a szárnyával, hátralökve őt, csak a boss előtt hat, 20 yard távolságra.
Tail Sweep: A háta mögött, és a farka közelében álló karaktereket üti meg fizikai sebzéssel, hátralökve őket, legtöbbször tojások közé (ahol whelpek kelnek ki automatikusan, és azok bizony ledarálják a szerencsétlenül jártat).
02.02 Képességek a második fázisban:
Fireball: Véletlenszerű célpontot választ ki a raidből, és két másodperces varázslási idő után tűzgolyót küld a rá, a célpont körül 10 yard távolságban a tűzgolyó aoe sebzést is okoz.
10 fős: kb 5000 fire alapú sebzés
25 fős:
Breath: hat másodperces castolás után tüzet fúj egy vonalban maga elé, amely a vonal közepétől a széle felé egyre ritkább sűrűséggel talál el valakit, kúp alakban, tűz alapú sebzést okozva. Ez a sebzés a terület közepétől való távolságon alapul, aki a terület közepén áll, arra sok találat jut, ez általában halálos.
10 fős: 5000 fire alapú sebzés/ találat
25 fős:
Spawn Onyxian Whelps: A második fázis kezdete utáni második másodpercben először, illetve azután minden 90 másodpercben 40 Onyxian Whelpet idéz a boss két 20as pakkban a fight helyéből nyíló két barlangból.
10 fős: Minden Whelp 60000 élettel rendelkezik, és 500 fizikai sebzésre képes plate-be.
25 fős:
Spawn Onyxian Lair Guard: Minden 30 másodpercben a második fázisban Onyxia egy elit addot hív, amelyeknek van egy „Ignite weapon” képessége, fire sebzéssel és 5 yardos aoe-vel erősítve a fizikai sebzésüket. Ezen felül van egy „Blast Nova” nevű képességük, amely 10 yardos távolságban az Add körül fire sebzést okoz mindenkinek.
10 fős: 190000 életerő, 25000 bónusz fire sebzés – Ignite weapon, és 25000 fire sebzés – Blast Nova.
25 fős:
02.03 Képességek a harmadik fázisban:
Ha Onyxia eléri a 40%-ot, akkor ismét landol, megtartva minden első fázisbeli képességeit, illetve a következőkkel gazdagodva:
Bellowing Roar: másfél másodperces castolás után 100yardos távolságban AOE fear (félelem), három másodpercig hat.
Eruption: A „Bellowing Roar” hatása alatt a földön található résekből láva tör elő, fire sebzést okozva minden karakternek, aki valamelyik rés fölé kerül.
10 fős: 5000 fire alapú sebzés
25 fős:
Spawn Onyxian Whelps: Továbbra is Whelpeket hív (lásd a leírást a 02.02 részben), de kis számban teszi ugyanazt.
03 A Csata
Az Onyxia harc nem sokat változott a vanilla WoW-ban megszokottaktól, a következőkre kell figyelni:
03.01 A raid ideális összeállítása:
Figyelni kell arra, hogy mind 10 fős, illetve 25 fős verzióban legyen sámán a csapatban, és a harmadik fázis kezdete előtt tegyen le tremor totemet, illetve ha az lejárt, frissítse. A raidben, tíz fős verzióban elég AOE tank (paladin vagy DK, de legyen inkább két tank). 25 fős verzióban lehet 1 AOE tank, mint ST, aki csak a második fáziban tankolja az addokat, illetve egy main tank (warrior). A fight jellege inkább ranged dps-t igényel a második fázis miatt.
Egy kiegészítés hadd tegyek, saját tapasztalatból: 25 fős raidre három tank mindenképpen kell, akárki akármit is mond, még ha megcsinálható is 2 tankkal; egy tankolja az egyik oldalon a kis sárkányfiókákat, egy a másik oldalon, és a harmadik elöl az elite addokat; a meleek nyugodtan gyilkolják az onyxian lair guardokat (elite addok), mert ha jön a “Blast Nova”, a castolás alatt ki lehet futni a hatótávolságból – a tank is. Ezen felül két-két jó aoe-ző dps kell a két oldalra a kis sárkányokhoz, semmi több.
03.02 Maga a Boss-Harc
Az első fázisban a melee dps kerülje el Onyxia farkát, különben néhány melee dps a tojások között landol, Onyxian Whelpek kikelését okozva. Pont ezért lehetőleg Onyxia egyik oldala mellett sorakozzon fel a raid. Az első fázis egyszerű tank-dps, semmi egyebet nem követel. Hogy a tank kevesebb tűz sebzést kapjon, érdemes letenni egy fire resist totemet vagy valamelyik paladin – ha van – kapcsolja be a fire resist aurát, de nem igényel semmilyen fire resist páncélt!
A tank pozícionálja a Bosst úgy, hogy háttal legyen valamelyik falnak, de messze legyen a tojásokat tartalmazó barlang-bejáratoktól.
Egy kis megjegyzés, saját tapasztalatból: A main tanknak úgy érdemes pozícionálnia a bosst, hogy a terem bejáratától átellenben, a kiinduló helyzetben, alvó Onyxiának háta mögé mozgassa a bosst, így a harmadik fázisban kicsi az esély arra, hogy addot kap, illetve könnyebb a raidet is elhelyezni. Nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy senki a main tankon kívül ne kerüljön véletlenül se Onyxia elé és a farka mögé!
A második fázis kezdetekor Onyxia kapásból Whelpeket hív, ezeknek a nagy részét szedje össze a tank, és a dps azonnal darálja le, AOE-vel. Ezután a ranged-DPS kezdje el sebezni Onyxiát, aki folyamatosan változtatja a helyét a teremben. Onyxia tűzgolyójával nem kell foglalkozni (egy egyszerű HOT-tal healelhető), ellenben a Breath-tel, amelyre maga a WoW is figyelmezteti a játékosokat „Onyxia takes in a deep breath” – kiírással minden játékosnak el kell futnia a boss elől valamelyik fal irányába. Nagyon fontos, hogy senki ne maradjon a boss előtt, mert meghal!
Amikor Onyxia a Lair Guardot idézi, egy tank vegye fel, a ranged dps pedig azonnal fókuszáljon rá, és darálja le. Figyelni kell arra, hogy melee dps véletlenül se legyen a közelében a „Blast Nova” miatt.
Egy kis megjegyzés saját tapasztalatból: Amikor Onyxia eléri a 42%-ot, akkor minden dps szedje le az összes addot, majd a sámán(ok) tegyék le a tremor totemet, és csak ezután szedje le a raid 40%-ra a bosst.
A harmadik fázis kezdetekor, azaz amikor Onyxia eléri a 40%-ot, leszáll, ilyenkor azonnal „Bellowing Roar”-t castol, tehát kicsivel a harmadik fázis előtt egy sámán – ha van a raidben tegyen le azonnal tremor totemet, ha csak priest van, akkor egy fearwardot tegyen a tankra, de 41%-os életerő körül, mert tényleg azonnal jön a fear. A fear után a tank azonnal pozícionálja be a Bosst oda, ahol az első fázisban volt.
Továbbá a harmadik fázisban néha whelpek jönnek, amiket azonnal AOE-val kell kezelni, figyelve a Onyxia farkára.
Egy kis megjegyzés, saját tapasztalatból: Amikor Onyxia leszáll, a main tank azonnal tauntolja – a raidnek kötelező a main tank addjait először levernie 42%-nál (lásd előbbi megjegyzést), és pozícionálja a bosst oda, ahova az első fázisban. Nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy senki a main tankon kívül ne kerüljön véletlenül se Onyxia elé és a farka mögé!
A paladin változásokat mindenki érdeklődve várta, mert ezzel rejtélyeskedett leginkább a fejlesztő csapat. Jómagam is paladin mainnel tankolgatok, így ehhez a kaszthoz tudom majd talán a legtöbb személyes megjegyzést fűzni.
A tegnap közreadott alap cikk után hamar válaszoltak pár kérdésre, ezeket bele szerkesztettem a fordításomba. Elmondták azt is, hogy ez nagyon vázlat még, nincsenek teljesen letisztázva a paladin dolgok. Ez számomra csak azért furcsa, mert eleve késöbbre ígérték a paladin beharangozót, amit előre hoztak. Ha nincs kész, akkor minek?!
A hunter jelentős változásokon esik át a következő kiegészítőben. Megszűnik mana használó kasztnak lenni, és saját, egyedi erőforrást kap, a pethez hasonlóan ő is ‘focus’-t fog használni. El tud majd rejtőzni a tereptárgyak közé, és már első szinttől pet fogja kisérni.
Kicsit megkésve a rengeteg meló miatt, de folytatom a kasztokat bemutató sorozat folytatását. Lássuk hát, hogy mi lesz a rugókkal, az aljas és sunyi lopakodókkal, hátulról támadókkal! Alaposan átalakulnak. A kiadást követő kérdéseket és az arra adott válaszokat beledolgoztam a fordításba.
Látható, hogy a Death Knight a Blizzard eddigi egyik legnagyobb mellényúlása volt. Na nem élvezeti faktoorban, mindenki szeret velük hentelni, de a DK az elején teljesen owerpowered volt aztán meg elkezdték szépen nerfelni ami egy csomó érdekes tulajdonságától megfosztotta a kasztot. Emellett az is látszik, hogy nem volt átgondolt a játékba illesztése, és a következő fordítás azt mutatja, hogy nagy változások várhatóak, amiket érzésem szerint még mindig nem rendeztek igazán össze.
Nem szaporítom feleslegesen a szót, következzék hát a warriorok változásait bemutató cikk. Az azóta kékek által adott válaszokat bele gyúrtam a fordításomba.
Megérkezett a Priest bemutató fordítása is. Megintcsak szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek csak koncepciók, nem biztos, hogy minden úgy fog megvalósulni, ahogy itten le van írva. Viszont 3 ilyen kaszt bemutató után már látni lehet nagyjából az átfogó változási irányokat. A casterek egyszerre töb mágia típusba tartozó spellt kapnak, a healereknek 3 direkt healjük lesz, egy nagy és lassú, egy közepes és manahatékony, és egy gyors és manaégető darab… Kiváncsian várom a melee áttekintőket.
Folytatódik a kasztok változásait beharangozó sorozat. hasonlóan a kékekhez, akik közreadták ezeket az adatokat, csak annyit szeretnék elöljáróban mondani, hogy még semmi nem biztos… ezek csak elképzelések!
Az új kiegészítő nagyon érdekes változásokat hoz a sámánoknak. Futás közben is varázsolhatnak majd (igaz csak korlátozott ideig), kicsit rendbejön a melee speccen szintezés is, és gyógyító esővel segíthetik társaikat… Lássuk részletesebben!
A Cataclysmban teljesen át lesz gondolva a dispel rendszer, hogy mindenki egyformán teljesíthessen PvP környezetben és ez ne szóljon nagyon bele a PvE játékmenetbe. Erről egy gyors összefoglalót olvashattok most, figyelem, a kiegészítőig még relatíve sok idő van, minden megváltozhat!
Amikor először találkoztam a World of Warcraftban a karácsonnyal nem sokat értettem az egészből asszem, de az is biztos, hogy a legtöbben így voltunk vele. Jópofa dolognak tűnt, teljesen véletlenül jöttem rá az egész Greenches quest sorozatra, paladin ismerősöm mondta, hogy mekkora buli már, hogy az elveszett rénszarvast kell megszabadítani Searing Gorgeban, szóval úgy csinálgattuk, de az egyetlen amit rendszeresen ki is használtunk a hógolyó volt. Én kezdetben főleg arra használtam, hogy idegesítsem a csapattársakat. Ha megdobtad, akkor felbukott és megszakadt a varázslata. Imádtam a druida healerünket dobálni Scholomancben, vagy a tankot (fent említett paladin) mikor azon izzadt hogy összeszedjen pár elcsatangolt addot. Móka és kacagás volt! Már részemről.
Aztán rájöttünk egy remek bugra. Ha valakit megdobtál hógolyóval mikor felült a griffre a reppontnál, akkor helyből a célállomásra pakolta a játék. Ez is jó szórakozás volt.
A hógolyó harmadik és igazi haszna persze AV-n volt. Warlockkal toltam és mikor jött felém a nyomoronc warrior, hogy összecsukjon két ütésből, a dotok szüneteiben simán hátralökdöstem a rádobált hógolyóval.
Nem tudom, hogy ma az achivement teljesítésén kívül mennyi szórakozási faktor van ebben az eventben, de nekem a fentiek miatt mindig a kedvencem marad.
Tegnap este a feleségemmel közösen játszottunk éppen, neki van egy varázslója, nekem egy papom, azokat szinteztük Grizzly Hillsben, mikor éjfél után érkezett egy levelünk. Amúgy is le kellett adni pár questet, úgyhogy a legközelebbi postaláda felé vettük az irányt: Amberpine Lodgeba. Persze a WoW 5 éves szülinapi ajándékáról, az Onyxia Whelplingről volt szó, de ahogy leszálltunk láttam, hogy elindult a Pilgrim’s Bounty is.
Ez az event még sose volt a játékban, és nagyon érdekel. Szóval alig hat és negyed óra alvás után kipattantam az ágyból, és most nekilátok Zsofival, a paladinommal megcsinálni az achivemneteket, a WoW.com leírása alapján és ezt helyből nektek is leírom.
A horgászás az egyik legkevésbé kedvelt szakma a World of Warcraft játékosai közt. Időigényes, és hasonlóan az IRL horgászáshoz elég unalmas bír lenni. (Na mit kapok mindjárt a horgásztavak rémeitől!) Jómagam se kedvelem igazán, bár a main karakteremnek kimaxoltam, mert nagyon jól együtt tud működni a főzéssel. Másrészt remek pénzkereseti forrás. A Fish Feast minden raid guild alap szükséglete és a hozzá való sokféle halat nem tudod nem elég jó áron eladni AHban.
Lássuk hát, hogy mit kell tenned, ha nulláról 450-re, azaz maximumra szeretnéd növelni a horgászást!
A Jewelcrafting a Burning Crusade kiegészítőben megjelent szakma. Gyűrűk (ring), nyakláncok (neck), fülbevalók (trinket) készítésére jó, illetve a bányászat közben talált drágaköveket tudja megcsiszolni, amiket az arra alkalmas vértezetbe tudunk beleaplikálni.
Komplett leírás a Cooking skill fejlesztéséhez. A leírás igyekszik a lehető legtöbb Cooking achivementhez igazodó recepten keresztülvezetni a játékost, olcsó és könnyen megszerezhető alapanyag szükséglettel.
Igen, jó egy hónap telt el, mióta nem volt semmi változás a bosstaktika.hu életében. Se cikk, se twitter, se semmi. Ennek főleg az volt az oka, hogy a közben újra egy fősre apadt szerkesztőgárda teljesen el volt lepve munkával. Viszont most az új motornak köszönhetően, és a tavaszi hajtás lanyhulásásnak is, újra lesz tartalom.
A menetrend úgy néz ki, hogy ICC 3 elmaradt taktikája lesz gyorsan pótolva, ez előre láthatóan hétfőig megtörténik. Aztán egy interjú jön az arathoron szervezett GDKP runokról, ha minden jól megy, majd beindul a Cataclysm készülődés is. Van egy olyan dokumentált projektem, hogy felhúzok egy karaktert még a régi azerothon, mintegy nosztalgiaként a nagy változások előtt.
És ha már, akkor elindul lassan a Cataclysmmal foglalkozó rovat is. Szóval lesz mit olvasni, csak bírjam írni is. Ja igen, szerkesztőket keresek! :)
Blood Queen Lana’thel Icecrown Citadel harmadik szárnyának, a Crimson Hallsnak a főnöke. Lényeges boss, hetente csak 15 próbálkozásunk van rajta, amivel a többi hasonló bosszal osztozik, kemény dió őladysége. Az eddigi számolgatások szerint 9000-10000 körüli dpst kell csinálni rajta, és akkor éppen hogy meg tudod csípni, szóval jól gearelt és skilles emberek kellenek, akik ügyesen tudnak váratlan helyzeteket kezeleni, jó a wasd skilljük… van ilyen egyáltalán? :)
Piszok nehéz úgy írni egy bossfightról, hogy még a közelében sem voltál élőben, dehát a mai napon nyugi van, úgyhogy fejembe raktam a fülest és úgy döntöttem, hogy behozom a lemaradást: irány a Tankspot, megnézzük a taxokat videón. Hát Putricidon komolyan majd bealudtam hosszú fight, a 4 videó mindegyikén unalmas nézőpont és a srácok hangja nagyon nagyon mély relaxációba bír sodorni… Unalmas na. :) De azért igyekeztem öszeszedni magam és odafigyelni, és a fight nem tűnik könnyűnek.
Hát igen, a mai nappal megnyílt Icecrown Citadel harmadik szárnya, újabb két harc vár ránk. A vámpírurak csoportja, akik a vámpírkirálynőt védik. 4 vámpir, két harc.
Egyikük immár régi ismerősünk lehet, Keleseth bácsival először a Burning Crusadeben futhattunk össze, meglátogatta Medivh tornyát, Karazhant és az istáló fölé költözött be egy event erejéig. Dobott valami újra designolt axet meg egy petet. Az utóbbi még meg is van valahol. Tehát megöltük ott egyszer. Másodjára találkozhatnak vele a Death Knightok Archerusban, a második szinten, még questet is ad.
Harmadjára éppen hogy áthajóztunk a nyűves Northrendre és bezónázunk Utgarde Keepbe kibe botlunk első bossként? Igen a jó öreg Keleseth az. És hiába állítottunk a bucijába egy méretes fejszét kisportolt hulla, hogy Piszkos Fredet idézzem, mert: íme Icecrown Citadel vadiúj kihívása, csak most, csak nekünk, a Blizzardtól Blood Prince Keleseth! Ja, ez nem igaz, most erősítést is hozott: van neki két tesója is.
Megölhetetlen a csóka, de legalább minden próbálkozásnál ad lootot, és már ez is valami.
Festergut és Rotface kinézetre teljesen ugyanolyanok, színárnyalatban térnek el kicsit. Festergut dps verseny, míg Rotface a WASD tudásunkat teszteli.
Személyükkel – legalábbis számomra – kicsit visszaköszönt a régi Warcraft hangulat, mikor egy bossnak tisztelettel álltunk neki. Na azért megöltük, de tudtuk, hogy ez tud valamit.
Ahogy így nézegetem Festergut taktikáját, mikor a tervezők leültek erősen másnaposak voltak. AoE hányás, büdös gázok, ilyesmi.
Másrészről meg egy közelharci dps számára barátságos boss (dehát eddig mind ilyen volt ICCben), egy helyben állva ütik míg meg nem hal.
A távolsági dps számára se annyira vészes a helyzet, nekik kell némi minimális mozgás. A harc amúgy a mérgező gázok és a halálos sebzésű aoe kezeléséről szól. Úgy tűnik, hogy egyre inkább megszeretik a tervezők az egymásra ható képességek használatát. Az igaz, hogy ezzel kiszűrhetőek a slackelő játékosok, nem úgy, mint anno Molten Core idején…
Deathbringer Saurfang a negyedik kapitány Icecrown Citadelben, a Lower Spire szárny ura. Ő a Lich King legerősebb Death Knightja.
Valaha Dranosh Saurfangnak hívták, és a Horda egyik legerősebb kapitánya volt. A Wrathgate elleni támadás során, mikor csatlakozott a Szövetség vezette ostromhoz Arthas citadellájánál a Lich King híres kardjától hullott el. Mikor a támadás kudarcba fulladt ő élőhalottként született újra, és Arthas erődítményének egyik fontos parancsnoka lett, ő őrzi az utat az Upper Spirehez.
Gunship Battle egyértelműen tovább viszi az Icecrownban elkezdett questeket, a két nagy csatahajó, amik a terület felett cirkáltak, a Skybreaker és az Ogrim’s Hammer szintén aktívan kiveszi a részét a Citadela elleni támadásból.
A Szövetség hajóját, a büszke Skybreakert, Muradin Bronzebeard vezeti, akinek van mit elszámolnia Arthas-szal, aki elárulta mikor megszerezte a Frostmournet.
A Horda vezére az idősebb Saurfang, akit szintén személyes bosszú vezet: a wrathgatenél hősi halált halt fia okán akar társalogni a Lich Kinggel.
A két hajó a Citadela külső területén várakozik, hogy a kiválasztott hősök a bejárattól eljutva ide a segítségükkel tovább juthassanak. Sajnos nem igazán akarja a két frakció a másikat átengedni, és bár van közös, a Citadelába bejutáshoz még az ősi ellenségen is át kell vágni magunkat.
Folytatom a múlt héten megkezdett sorozatot (addig is, míg Perdon Tournamentes kalandjait várjuk) és Icecrown Citadel második kapitányának a taktikáját szedegettem össze. Lady Deathwhisper a játékban az első női lich, a wowhead PTR verzióján volt is egy vicces hozzászólás:
Lich King:Erm..Kel’Thuzad,there was a problem in your ressurection
Kel’Thuzad:What happened to my voice?
Lich King:Yea about that…so we will call you Lady Deathwhisper
Vigyázat, a leírás közel sem végleges, a teszt időszakban vagyunk, még nagyon sok minden változhat, míg élesítik a patchet!
Hát ez is eljött. A PTR-en a legtöbb boss már látható volt a 3.3 új raidjéből, így nekilátok összeszedegetni a morzsákat, hogy az érdeklődők már előre tanulmányozhassák őket. Szeretném itt és most elmondani, hogy a jelenlegi leírás még közel sem pontos. Rengeteget változhat, amíg élesbe nem jön, de valószínűleg nagyjából ez lesz a játék menete.
A leírást a Wowhead, a TankSpot meg a StratFu öntudatlan, ám elengedhetetlen segítségével raktam össze.
Onyxia, a Feketes sárkány nemzetség urának, Neltharionnak (ma inkább Deathwingnek ismerjük) a lánya. Testvérével, Nefarionnal, a bujdokló és a Sundering utáni sebeit nyalogató apjuk helytartói Azerothon. Onyxia, mint történelmi személy jelentős politikai szereplő az emberek királyságának életében, mint játékbeli ellenfél szintén bonyolult a történe.
Onyxia a World of Warcraft megjelenésekor már a játék része volt, Molten Core mellett az első raid insták egyike. Ez így maradt 5 éven át, amikor a játék születésnapjára a Blizzard felújította a sárkány lady barlangját, és újra helyzetbe hozta az Öreglányt.
Onyxia a játék egyik legkedveltebb ellenfele, minden idők egyik legjobban kitalált, és mára már legendássá vált harca.
01. Leírás
Még készül…
02. Képességek
02.01 Képességek az első fázisban, Leviathan MKII:
Proximity Mines: Az MKII hiányos 15 yard sugarú körbe taposóaknákat dob, amelyek fire alapú sebzést okoznak minden olyan játékosra, amely rájuk lép. Egy idő után [...]
01. Leírás
Meaxxna Naxxramassban tatlálható és az Arachnid quarter főbossa. Commander Eligor Dawnbringer azt mondja róla, hogy mélyen a hegyek közt született sokszáz éve, és azóta Naxxramassban él, és tenyészti a pókjait. Ebben Grand Widow Faerlina is segít neki.
02. Képességek
Web Wrap: 20 másodpercel a behúzás után castolja és utána 40 másodpercenként. 1(hc:2) embert rak be [...]
Flame Leviathan Ulduar első bossfightja, járművek használatával kell legyűrni. Siege Engine, Chopper és Demolisher irányításával vesznek részt a játékosok, akik gearje határozza meg a jármű életerejét.
01. Leírás
Yogg’Saron egyike az ősi isteneknek (Old Gods), a halál istene. A titánok bebörtönözték Ulduar mélyére.
Az ősi istenek, így Yogg’Saron is, felelősek a Curse of Flash létrehozásáért, ami megátkozta a titánok teremtményeit. Mivel a titánok rájöttek, hogy ha az Old Godok meghalnak elpusztul Azeroth is, ezért elkapták és bebörtönözték őket mélyen a föld alá, így [...]
World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries.
A bosstaktika.hu oldal a Creativ Slave Bt. tulajdona. Minden itt közölt tartalom tulajdonjoga az oldal készítőit illeti. - 2009-2010